|
Az ember nemigen akart hinni a szemének, amikor a sajtóközpontban megpillantotta Linford Christie-t, Barcelona olimpiai bajnokát és a 100 méteres síkfutás 1993-as világbajnokát. Sokáig nem kellett csodálkozni, mert igyekezett a lehető leggyorsabb eloszlatni a kételyeket, s elkerülni az "Ikertestvered-e Linford Christie?" kezdetű kérdést.
– Igen, átkerültem az asztal masik oldalára. Amíg versenyeztem, rólam tudósítottatok, most pedig én közvetítek az utódaimról. Idén kezdtem el belekóstolni ebbe a világba. A CNN-től kaptam kommentátori szerződést – mondta a britek egykori világklasszis atlétája.
– A minap tüntették ki azokat a kollégákat, akik legalább 10 olimpiáról tudósítottak. Ha csak a nyáriakat vesszük, akkor 2052-ben érnéd el ezt a számot.
– Nos, erre egyáltalán nem számítok. Lehet, hogy csak egy alkalomra szól a kirándulás. Ahogy lesz, úgy lesz.
– Nyilván nem most fogod kitalálni a választ arra a kérdésre, hogy ki nyeri a 100 métert itt, Londonban?
– Igen, mintha már lett volna szó erről mostanában. Szóval, úgy látom, hogy ha Usain Bolt egészséges, akkor verhetetlen. De ha bármilyen kis hiba megjelenik nála, akkor megtörténhet a trónfosztás. Erre egy 100 százalékos állapotban lévő Blake-nek lehet esélye. A két amerikai, ha bejönne, akkor nagy pénzt lehetne nyerni velük.
Fotó és szöveg: Dobor Dezső |