Címlap 2013. május 19., vasárnap

Kiemelt partnerünk

Hirdetés
Hirdetés

Szponzorok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Dobor Dezsőt ismét beválasztották az AIPS elnökségébe

 

A jövő évi téli olimpia színhelyén, Szocsiban zajlik a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 76. kongresszusa. A 104 ország képviseletében szavazó küldöttek megerősítették elnöki tisztségében az ellenjelölt nélkül indult olasz Gianni Merlót. A szavazás során négy évre az elnökség tagjaként újraválasztották Dobor Dezsőt, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnökét.
Ez különösen értékesnek mondható, hiszen a korábbi elnökséget szinte teljesen lecserélték, csak hárman tudták megőrizni a helyüket. A 21 kandidáló versenyében Dobor a második helyen ért célba, úgy hogy az európai jelöltek közül  messze a legtöbb szavazatot kapta. A MOB tagja pozíciója  megerősítésével az AIPS korábbi legendás magyar tisztségviselőinek nyomdokaiba lépett. 
Bővebben...
Közeleg 1. V4 Kerékpárverseny PDF Nyomtatás E-mail

 

Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős helyettes államtitkára, Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete 2013. április 5-én sajtótájékoztatót tart a visegrádi négyek együttműködésében szervezett 1. V4 Kerékpárversenyről. 
Az eseményen felszólal Törzsök Zsolt, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke is. 
Bővebben...
 
Akkreditáció a budapesti cselgáncs Eb-re PDF Nyomtatás E-mail

2013. április 25. és 28. között Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor a sportág idei felnőtt kontinensbajnokságára, az Adidas Judo Európa-bajnokságra. Az eseményre két lépésben adhatjátok le akkreditációs kérelmeteket.

Bővebben...
 
Idén is lesz Royal Vodka Fighters' Run PDF Nyomtatás E-mail

A sikeres első évad után idén folytatódik a Fighters' Run eseménysorozat. Az április 27-én, a pósteleki parkerdőben esedékes verseny sajtótájékoztatóját április 3-án, szerdán 11 órakor tartják az Aquincum Hotel Budapestben (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.).

Bővebben...
 
Kezdődik a Forma-1 idei szezonja PDF Nyomtatás E-mail

A hétvégén kezdetét veszi a 2013-as Forma-1-es szezon, ami várhatóan számos izgalmas percet okoz majd az évben. A háromhetes tesztidőszak alapján azt már biztosra vehetjük, hogy még a tavalyinál is izgalmasabb versenyek elé nézünk. Vajon hogy alakul Vettel első versenye, aki tavaly csak az idény közepén talált magára, és vajon le tudja-e őt győzni Alonso? Hogyan teljesít majd Hamilton a Mercedesszel, és ki tudja-e használni Button, hogy a McLaren vezető pilótája lett?

Bővebben...
 
A futballválogatott sajtónyilvános programjai PDF Nyomtatás E-mail

Egervári Sándor együttese március 22-én, pénteken a román válogatottal mérkőzik meg a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később a törökökkel játszik Isztambulban. A média képviselői március 18-án Telkiben találkozhatnak először a válogatott tagjaival, a 10 órakor kezdődő sajtónyilvános edzést követően 12 órától, sajtófélóra keretében állnak a sajtó rendelkezésére a játékosok.

Bővebben...
 
Balczó András és a februári tavasz PDF Nyomtatás E-mail

Balczó András volt az MSÚSZ filmklubjának második vendége, a háromszoros olimpiai bajnok öttusázóval a Küldetés című portréfilmet néztük meg február 22-én a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban. A 74 éves sportemberrel a vetítés után Thury Gábor, a Nemzeti Sport főmunkatársa beszélgetett. A jelenlévőkben alighanem mély nyomot hagyott az este, ahogyan utalt arra Deák Zsigmond is a Magyar Nemzet február 25-i számában közölt cikkében.

Bővebben...
 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

2. oldal / 56

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.