Címlap 2013. május 25., szombat

Kiemelt partnerünk

Hirdetés
Hirdetés

Szponzorok

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Dobor Dezsőt ismét beválasztották az AIPS elnökségébe

 

A jövő évi téli olimpia színhelyén, Szocsiban zajlik a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) 76. kongresszusa. A 104 ország képviseletében szavazó küldöttek megerősítették elnöki tisztségében az ellenjelölt nélkül indult olasz Gianni Merlót. A szavazás során négy évre az elnökség tagjaként újraválasztották Dobor Dezsőt, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnökét.
Ez különösen értékesnek mondható, hiszen a korábbi elnökséget szinte teljesen lecserélték, csak hárman tudták megőrizni a helyüket. A 21 kandidáló versenyében Dobor a második helyen ért célba, úgy hogy az európai jelöltek közül  messze a legtöbb szavazatot kapta. A MOB tagja pozíciója  megerősítésével az AIPS korábbi legendás magyar tisztségviselőinek nyomdokaiba lépett. 
Bővebben...
Novotny Zoltan is a csúcstartók között PDF Nyomtatás E-mail

A londoni olimpia keretében igen neves olimpiai bajnokok jelenlétében, sot aktív közreműködése mellett került sor arra az eseményre, amelyet az AIPS kezdeményezett és amelyet hagyományteremtő szándékkal hoztak létre. Az AIPS a jövőben minden olimpia alkalmával megemlékezik azokról a kollégákról, akik minimum 10 olimpiáról tudósítottak. Az igazi "mohikánok" elismerésére is sor került. Valamennyien ma is aktívan tudósítanak.
Novotny Zoltan ugyan egyetlen téli olimpián sem dolgozott, de közvetített 12 nyáriról, aminél csak egy riporter, a svéd Andersö teljesített többet, igaz csak eggyel.

Bővebben...
 
Csodás pillanatok a Hemző Károly-kiállításon PDF Nyomtatás E-mail

Az ötvenes-hatvanas évek világhírű bajnokairól, a teltházas versenyekről, a lelkes szurkolókról, valamint a Rákosi- és Kádár-korszak sportjának világáról válogatott a falakra több mint száz fekete-fehér képet a Hemző Károly-fotókiállítás kurátora, Szarka Klára. A kiállítás megnyitóján Rédei Ferenc, Balogh Rudolf-díjas fotóriporter emlékeztetett rá, hogy Hemző Károly és kortársai számára még sokkal nehezebb volt elkapni egy sportesemény legjobb pillanatait, mint a mai digitális kamerákkal dolgozó sportfotósoknak.

Bővebben...
 
Megérkezett a FastForward póker PDF Nyomtatás E-mail

Már bárki használhatja a PartyPoker új szolgáltatását a FastForwardot, miután befejeződött az alkalmazás tesztelése. A FastForward hasonlít a hagyományos online pókerhez, mindössze annyi a különbség, hogy sokkal gyorsabb: ha nem tetszenek a kapott lapok, akkor csak a „Gyors dobás” gombra kell kattintani, és máris egy új handben találja magát a játékos, a többiek az asztalnál pedig semmit nem vesznek észre.
De hogyan is működik a FastForward?

Bővebben...
 
Együttműködik a bwin.party és a Nordeus PDF Nyomtatás E-mail

A bwin.party megállapodott a Nordeus játékfejlesztő céggel egy új közösségi szerencsejáték-alkalmazás kifejlesztésére. Ezzel a bwin újabb lépést tett közösségijáték-stratégiájának megvalósítása felé. A sportfogadási vállalat 2012 májusában indította el új részlegét Win néven, amelynek célja a közösségi játékok fejlesztése, valamint egy új közösségi stratégia kialakítása. A jelen megállapodással a vállalat megtalálta azt a partnert, amely segítséget nyújthat abban, hogy ezen a területen is minél jobban kiaknázza lehetőségeit.

Bővebben...
 
Újabb elnökségi ülést tartott szövetségünk PDF Nyomtatás E-mail

Megtartotta szeptemberi ülését a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége. A grémium Gelei József, a kelet-magyarországi régió nevében felvetett indítványával kapcsolatban, amely az Imre Mátyás halála után Szöllősi György által írt blogbejegyzés kapcsán született, úgy foglalt állást, hogy az ugyancsak elnökségi tag szerző távollétében a kérdéssel ezúttal nem foglalkozik. Ugyanakkor a 2012-es közgyűlésen lehetőség lesz – igény esetén – a kérdés napirendre vételére.

Bővebben...
 
Második hetébe fordult a tenisz US Open PDF Nyomtatás E-mail

Második hetébe fordult New York-ban az idei utolsó Grand Slam-teniszverseny, ám az igazi izgalmak még előttünk állnak, hiszen mind a férfiaknál, mind a nőknél versenyben vannak még az esélyesek. A bwin.com fogadási oldalon mindenki találhat magának játszani valót: a mérkőzések kimenetelén kívül szett-eredményekre, a lejátszott játékok számára és még sok mindenre lehet fogadni.

Bővebben...
 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

10. oldal / 56

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.